Egy kis relativitáselmélet – KVANTUM-TÉR

Albert Einstein 1905-ben publikálta a „Speciális relativitáselmélet” című művét, ami a newtoni világnézet valamennyi alapelvét romba döntötte.
A relativitáselméletnek megfelelően a tér nem háromdimenziós, és az idő nem önálló entitás. A kettő szorosan egymáshoz kapcsolódik, és együtt alkotnak egy 4 dimenziós tér-idő kontinuumot. Így soha nem beszélhetünk a térről idődimenzió nélkül, és megfordítva sem.
Az időnek nincs egyetemes árama, azaz az idő sem nem lineáris, sem nem abszolút.
Az idő viszonylagos. Ez annyit jelent, hogy két különböző megfigyelő az eseményeket eltérően fogja megítélni, ha a megfigyelt eseményhez képest eltérő sebességgel mozognak.
Emiatt a teret és időt magukban foglaló mérések elvesztik abszolút jelentésüket. Mind a tér, mind az idő csupán a jelenségek leírásának elemei.

A tér és az idő a természeti jelenségek és önmaguk leírásának olyan alapvető elemei, hogy módosításuk maga után vonja annak az egész rendszernek a módosítását, melyben a természetet és önmagunkat leírjuk. Mivel az idő nem lineáris, már felmerülhetett, megjelenhet abban az időben, amikor látjuk és megjelenhet a jövőben.

Ideje, hogy kitágítsuk valóságunk kereteit. Mindannyiunknak voltak olyan tapasztalatai, hogy az idő felgyorsult, vagy, hogy az időnek nyoma veszett. Ha szakavatottá válunk hangulataink megfigyelésében, láthatjuk, hogy személyes időnk hangulataink, élményeink szerint változik.
Pl láthatjuk milyen viszonylagos az idő, amikor egy igen hosszú, ijesztő időszakot élünk át, pl karambolnál: kocsink összeütközik a szembejövő autóval, vagy épphogy sikerül kikerülnie azt. Az óra által mért idő másodpercekre tehető csupán, de számunkra csigalassúságúnak tűnik. Az átélt idő nem mérhető órával, mivel az óra newtoni eszköz, amit lineáris idő mérésre találtak ki.
A mi élményeink gyakran a newtoni rendszeren kívül léteznek. Sokszor érezhetjük, amikor valakivel újra találkozunk hosszú évek múltán, olyan újra együtt lenni, mintha csak tegnap váltunk volna el. Sok ember éli át úgy gyerekkorának eseményeit, mintha azok most, a jelenben merülnének fel. Memóriánk más sorrendben rakja össze az eseményeket, mint az eseményben részes másik ember emlékezete.

A legtöbb látnok az adott személy jelen, vagy elmúlt életéből a személy igényeinek megfelelően egy bizonyos időt ’olvas’ le.
Einstein tér-idő kontinuuma azt állítja, hogy az események látszólagos linearitása a megfigyelő függvénye.

Mindannyian készek vagyunk arra, hogy az elmúlt életeinket úgy tekintsük, mint amelyek a mostanihoz hasonló fizikai környezetben játszódtak le. Múltbéli életeink lehet, hogy éppen most történnek egy mieinktől különböző tér-idő kontinuumban.
Sokan közülünk átéltek elmúlt életeiket és hatásaikat úgy érzik, mintha csupán rövid idővel ezelőtt történtek volna.

Hogyan hatnak eljövendő életeink arra, amelyet éppen most élünk. A most mindinkább úgy tűnik, hogy személyes történetünk, a múlt és a jövőbeli életeseményeink átírását végezzük.

Einstein relativitáselméletének egy másik fontos következménye, hogy az anyag és az energia egymással behelyettesíthető. A tömeg nem más, mint az energia egy formája. Az anyag egyszerűen lelassult, vagy kikristályosodott energia. Fizikai testünk is energiából áll, tekinthetünk rá úgy mint energiatestekre.

1920-as években már a fizika a szubatomikus világ különös jelenségei felé mozdult el. Minden alkalommal, amikor a fizikusok kísérlet segítségével kérdést tettek fel a természetnek, az paradoxonnal válaszolt. Például az ember felállíthat egy kísérleti megfigyelést, mely azt bizonyítja, hogy a fény részecske. Azonban e kísérletben tett apró változtatással az is bizonyítható, hogy a fény hullám.

Einstein feltételezte, hogy az elektromágneses sugárzások valamennyi formája megjelenhet kvantumok formájában is, nemcsak hullámként. Ezek a fénykvantumok, vagy energiacsomagok mint ’bona fide’ részecskék voltak elfogadottak.
Ahogy mélyebbre hatolunk az anyagban, azt látjuk, hogy a természet nem mutat nekünk semmiféle izolált építőkövet, mint azt Newton feltételezte. Az anyag elemi építőköveinek keresését fel kellett adni, akkor, amikor a fizikusok oly sok elemi részecskét találtak, hogy azokra a továbbiakban már aligha lehetett elemieknek nevezni.

Az elmúlt néhány évtized során a fizikusok nagyon ingatagnak találták az anyagot, valamennyi részecske létrehozható energiából és átalakítható más részecskévé. Létrehozhatóak energiából, és eltűnhetnek energiaként.

Ahogy egyre inkább belemerülünk a modern pszichológiába és spirituális fejlődés világába, személyes szinten azt látjuk, hogy a régi formák eltűnnek. Nem vagyunk többé csak jók vagy csak rosszak, s nincs többé olyan, hogy valakit vagy szeretünk vagy gyűlölünk. Sokkal tágabb lehetőségeink vannak önmagunkon belül. ugyanazon személy iránt érezhetünk egyidejűleg szeretetet és gyűlöletet és valamennyi köztes érzelmet. Felelősen cselekszünk. A régi Isten/ördög dualizmust látjuk feloldani egy egésszé, amelyben az Istennő/Isten egybeolvad az Isten/Istennő kettősségével. Bármi rossz nem ellentéte az Istennő/Istennek, hanem ellenállás az Isten/Istennő – erővel szemben. Minden ugyanabból az energiából áll. Az Istennő/Isten mindkettő erő, fekete-fehér, férfi és nő. Tartalmazza mindkettőt a fehér fényt és a bársonyfekete űrt.
Még mindig használjuk a dualizmussal átitatott fogalmakat, de ez már az egymást kiegészítő, látszólagos ellentétek világa. A dualizmust arra használjuk, hogy előrevigyen bennünket az egység világába.
B.A.Brennan

#relativitáselmélet#kvantumtér#tudatosság#Alberteinstein#dualizmus#téridő

No Comments Yet.